2010. szeptember 15., szerda

A nagynénim meg a tér

Tettem egy ígéretet, nevezetesen, hogy a 84 éves nagynénimnek megmutatom a felújított belvárost. Ő, aki ott született és hosszú évtizedekig élt/dolgozott ott, biztos kíváncsi, miképp változott meg a város. Amikor a házuk összedőléssel fenyegetett, kiköltöztették őket  Kertvárosba, egy negyedik emeleti lakásba. Azóta ott élnek, vagyis, 2 éve már csak egyedül él, mert nagybácsim meghalt.
84 évesen már nincs ereje/bátorsága egyedül bebuszozni a városba. Templomba, boltba még eljárogat ott kint, vagy a gyerekeihez, akik mindhárman Kertvárosban laknak, de messzebb már nem merészkedik.

Ezért gondoltam, hogy most, amikor az EKF-es beruházások nagyja már kész, elviszem és megmutatom neki a városát. A sok saját nyavalygásom/kritikám  után  igazán kíváncsi voltam, hogy egy „bennszülött”(volt)belvárosi mit szól a jelen képhez ?

Megtudtam, van lehetőség arra, hogy alkalmi parkolójegyet váltson az ember a Pécs Holdingnál a Búza téren (1 óra 400.- Ft) és az adott nap, adott időszakában, a helyszínen nekem kell kitölteni a kapott cetlit. Ezt kedvező lehetőségnek találtam, s vásároltam egy ilyen jegyet.
Aztán ma elmentem érte és behoztam. Ajándék-időnk volt, csendes, langyos, őszi napsütéses. Az Apáca utcában találtam parkolóhelyet, innen mentünk át a Széchenyi és a Kossuth térre, majd a Citrom utca -Jókai utca -Jókai tér nyomvonalon sétáltunk vissza.

Meglepődtem, mert úgy általánosságban tetszett neki szinte minden. A zenélő végbélkúpok tervezett helyét megmutattam (újságból már ő is tudott róla) – és láss csodát: ő se gondolja, hogy az odavaló lenne. Mint ahogy a tér ÉK és DNY-i sarkára „benyomott” két zabáldát is zavarónak tartja. (Pont mint én, pedig esküszöm, szót se szóltam a saját véleményemről…)  
Egyébként a vízlépcső, a szökőkutak nagyon tetszettek neki, a hatalmas virágok is. A tér kőkockáit  színtelennek érezte, valahogy olyan  „sápadt” a tér – mondta. És ebben igaza is van. Amikor figyelmeztettem, hogy el ne botoljon a fél centis vízelvezető vályúban, egyszer csak megkérdezte, hogy „És ezek a pici folyókák fogják elvezetni a nyári nagy esők vizét ?”  (Pedig erre sem tettem semmiféle utalást !) Lám, lám megint egy dolog, ami nem csak az én kritikus szememnek tűnt fel. 

A Bem utca forgalommentes csendjét érzékelve megállapította:  most végre élvezet itt végigmenni. Igaz.
A Kossuth téren ücsörögtünk egy kicsit, hogy kipihenjük az út felének fáradalmait. Ezt a teret kifejezetten szépnek találta, mi több, jobban tetszett neki, mint a régi.
Bekukkantottunk a postapalotával majdnem szembeni épületbontások helyére, de nem tudtam megmondani, mit terveznek oda. Aztán együtt szidtuk a förtelmesen ronda és balesetveszélyes Jókai teret.

Miután a belvárosi sétálnivalókkal eképpen végeztünk is, autóztam még egy kört vele, megnéztük a Búza tér környékét, a Tudásközpontot, a Kaptárt, a félig rombadöntött Zsolnay gyárat, a Balokány ligetet, aminek megkezdték a felújítását, elmentünk  a Zsolnay mauzóleum előtt, aztán fel a Tettyére, majd végig a Magaslati úton és le a Kórház tér felé, miközben az Északi és a Nyugati várfal-sétányokat is meg tudtam mutatni.

Szemmel láthatóan élvezte a városnéző sétát és én örültem, hogy eszembe jutott ez a gondolat.

Addig kell adni, amíg lehet. Amíg van kinek…


Az alábbi képeken
- az első a Széchenyi tér régen 
- a második egy látványterv, viszonylag elfogadható mennyiségű zölddel
- a harmadik a kb-i megvalósulás, azzal a különbséggel, hogy a beültetett fák 10 év múlva lesznek talán ekkorák. Most csak csemetécskék.








11 megjegyzés:

  1. (1.) (csütörtök) Mivel is kezdjem ? :-) Bár én lennék képes ennyit gyalogolni, mint a "szépkorú" nagynénid !- holott "pár" évtizeddel fiatalabb vagyok !
    Majd pontosítani ! Úgy tudom, nem Pécsett született, hanem Kalocsán ! (?)-[Házasságköt. 1950 /Pécs ]
    Mellesleg az Anna u.-ban laktak -(van könyvem, mely röviden említi az épületet)- valamilyen épületet (?) végre építettek a helyére (sok idő után) - kb. egy éve (?) olvastam "olvasói levelet" (?)hogy ott milyen pincék voltak/vannak - (vagy betömték/vagy nem) és aggódnak, hogy utat fog keresni/találni majd ott a víz ! (?)-és bajok is lehetnek. (stb.)
    *********************************

    VálaszTörlés
  2. (2.) Ne keseredj el ! Velem is nem egyszer előfordul ! :-) (hogy elfelejtek sok mindent) - pedig te is olvastad (Pécsi Szemle)-és talán (valahová) be lett ez már írva !
    Római kori bazilika ("Görcsölnek" rajta, hogy betemessék-e, vagy milyen módon mutassák be ! - sok függ az építtetőtől! (stb.)
    Tipp: a lap alján vannak további linkek is !
    Jobb oldalon (?) meg látható, mi mindent találtak a Kossuth tér alatt,- ami egyhamar (többet) már nem lesz látható. (mélygarázs miatt sem) stb.

    VálaszTörlés
  3. (3.) Semmi baj !-[majd beírom én :-) :-) ] -
    elfelejtetted említeni (írni) a "konferencia és koncertözpontot" - anno OPUS 2010 nevet "nyerte el !" (...) - na ez megváltoztatva...
    Nem Opus,hanem Kodály Z.
    és akkor a "szobor-ügyről" majd a későbbiekben.
    (Új Szt.István szobor a Sétatérre (Szt.I.tér)- onnan Kodály Z.-t meg "átköltöztetni!" - (jaj...jaj...)

    VálaszTörlés
  4. (4.) Olvasva egyéb mai híreket... (ismerjem el) "kellően" elment a kedvem... (további hozzászólástól)
    Akit bővebben érdekelne, keressen utána.
    Mellesleg Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont. OK!- volt valamilyen "szavazás" és a Kaptár nevet (is) elnyerte. Látva, hogy "itt" bármit,bárkik megváltoztathatnak... majd várjuk ki, lesz-e más neve ?- (nem mintha érdekelne!) Olvastam, csorba győző "szobája" is átköltöztetve - és nem lepne meg, ha a könyvtár "része" róla lenne elnevezve ?- (vagy tudom is én)
    Könyvtárakról (meg benne "egyebek".)
    Na, "Szép Napot!" - mindenkinek !
    **********************************

    VálaszTörlés
  5. (5.)
    A negatív hírekről
    (Még jó, hogy a sok blogot - bizonyára - nem olvassák...)
    Na, ez valamivel jobb téma :
    Madarak
    Má' csak a harkályinvázió hiányzik...

    VálaszTörlés
  6. @x: nem a bazilikára gondoltam, amikor azt írtam, nem tudom mi lesz ott, hanem a Jókai út elején, az Emericana-val szembeni telekre, ahol most parkoló van.(Arról is mutattam nemrég fotókat)
    Tudsz-e erről valamit ?
    A karvalyoknak örülök - talán megritkul a galamb-állomány...

    VálaszTörlés
  7. Kétszer már beírtam...
    sajnos "eltűnt."
    Na, lényegtelen. Kiszálltam mára.
    Szép napot !

    VálaszTörlés
  8. (8.) Érdekes (?) ha kifogyok az olvasnivalóból, akkor ki tudja hányadszorra, Kellér Andor:Bal négyes páholy c. könyvet olvasom.... (garantált elalvás)
    Rosszul írtam be egy linket,- abból is látható, mennyi dologról/épületről nem tudják,mi is legyen majd (...) vele.
    Mi lesz velük ?
    Az általad írt területről sem tudok. (még pletyka szinten sem)
    [mellesleg nagynénikéd hol született ? ] -

    VálaszTörlés
  9. (9) Sajnálnám, ha a későbbiekben ezt sem találnám meg. Akkor már legyen itt.
    a tér múltja és jelene
    Tipp: de jó is lenne, ha pl. @morrmota csinálna egy olyan térképet, amin látható lenne a bejárt útvonalatok. Pl. pirossal...a gyaloglás ... kékkel az autózás. :-) :-) (na, utópia ?)

    VálaszTörlés
  10. (10.) Na, ha sikerül bemutatnom (minta) mire is gondoltam. Gondolom, ez egy futás (!) útvonala, melyet "szent borzadállyal" nézegetek...( nézni is fárasztó!) :-) :-)
    Pedometer,vagy mi
    Bár ismerjem el, tetszik.

    VálaszTörlés
  11. (péntek)
    A Balokány ligethez :
    Nem tudtam, hogy van Babits Mihály : Emléksorok egy régi pécsi uszodára (vers) - esetleg ajánlom elolvasásra.
    A dátumot nem tudom. Kár...
    (nők és ffi.-ak külön időpontban - stb.)- és szót sem, hogy neki sem tetszett sok minden ?- (már akkor )

    VálaszTörlés