2011. augusztus 19., péntek

Emlékek – álmok

Pár napja – ritka véletlen – a piacon három volt kolléganővel is összefutottam.  Nem járok nyugdíjas találkozókra, nem járok vissza a hivatalomba – habár sokszor elmegyek előtte, és mindig jó szívvel emlékszem az ott eltöltött évekre/napokra. De úgy általában, azt hiszem (hittem) lezártam a nyugdíjba-menetellel az életem egy szakaszát. Nem kis dolog volt, 40 év egy helyen. Szerettem ott. Szerettem a munkámat, a kollégáimat. A mai napig vannak jó néhányan, akikkel összejárok, vagy ha már személyesen nem is, de a neten keresztül tartunk kapcsolatot.

És akkor egy ilyen véletlen találkozás,  képes  az ember agyát szabályosan   felrobbantani.

Ugyanis ma reggel zokogva ébredtem, könnyáztatta párnán… nem emlékszem rá, volt-e, s ha igen, mikor ehhez hasonló ébredésem….és ugye, (szokás szerint) – pompásan visszaemlékszem az egész álomra, ami ennyire felzaklatott….

Hosszú betegség után mentem vissza dolgozni. És amikor beléptem a „házba” – az már nem olyan volt, mint amire emlékszem, mint amilyenben dolgoztam. Hatalmas, egy légterű irodahelyiség volt, fakkokban ültek az emberek, eszméletlen hangzavar volt, és én szörnyen meglepve,  tehetetlenül álltam, nem tudván, hogy akkor nekem most hol is a helyem ?

Nyugdíjba-menésem előtt jó 10 évig egy hatalmas könyvtár/tárgyaló teremben teljesen egyedül dolgoztam. (Ez nem az álom, ez a tény.) Ehhez képest, most ez a sok ember, szó szerint megijesztett. Tanácstalanul tébláboltam, nem találtam senki ismerőst. Egyszer aztán felbukkant előttem Eszterke, a titkárságról, és ő irányított egy „iroda-lyukba”, ami ezen túl a munkahelyem lesz. Minden nagyon hangos, káoszos volt,  szörnyen zavart a sok  gesztikuláló, kiabáló ember és főleg a közelségük.  Kinyitottam a cseppnyi íróasztalom fiókjait és nem találtam a nyilvántartó kartonjaimat. ( Mielőtt számítógépre vittük az anyagot, az a munka, amit én végeztem, úgynevezett peremlyuk-kártyás lapokon volt – azokat kerestem, eredménytelenül…) Szabályos pánikban voltam, hogy minden fel van fordulva körülöttem és a munkámat nem fogom tudni megcsinálni. Kihúzogattam a fiókokat, se toll, se radír, csak a régi (valóban még meg is van, közel 50 éves!) versatil-om gurigázott ide-oda benne. (Mellesleg nem tudom,  mi mostanság a  neve: talán cserélhető-betétes ceruza ? vagy mi a frász?) 

Elindultam Zsuzsa barátnőm keresésére, meg is találtam, de valami eszméletlen körülmények között. Egy kicsike, sötét  szobában, valami irdatlan papírhalom tetején ült, előtte/alatta embertömeg és ő mintha vezényelt volna, hadonászott a ceruzájával… Szólni nem is tudtam hozzá, de enélkül is érthetett, mert csak felhúzta a vállát, széttárva karjait, mintha azt akarta volna mondani: „Hát ez van!” Rettenetes volt, hogy még ő is természetesnek tartja ezt a szörnyűséget….
És akkor azt gondoltam, én ezt nem csinálom. Szeretek dolgozni, szerettem itt lenni, de ezt nem vállalom.  Egy sötét és mocskos lépcsőházban elindultam lefelé, s amikor kiértem az utcára, rettentően sírtam…..Erre ébredtem….

Miért ? Miért ? Miért   álmodok én ilyen szörnyen életszerűeket ?????




7 megjegyzés:

  1. Reggel elég sok időt veszítettem a kis boltban a kenyérre várva,majd a megérkezése után kiderült, hogy pont a "magamnak" felíratottat nem hozták meg. Lényegtelen. Hazaértem,- de addigra nem nem volt sem net,sem telefon. (07.05.óra)- hagytam az egészet a francba, amúgy is "vastagok" a mai újságok. Most meg csak azért jöttem ide, hogy megnézzem helyreállt-e a dolog. - ha telefonon keresne bárki is.
    Ha nem is egészen a témához :
    Szájfény
    Csak megjegyzem , ma (együtt) van a TV magazin és a Hétvége is. (nol.hu)

    VálaszTörlés
  2. Vannak ilyen álmaim nekem is! Szörnyű!!! Ráadásul olyan lassan múlik el az érzés... Kell egy nap is sokszor!
    A ceruzát mi töltőceruzának, rosszabb nevén penkalának hívtuk annak idején... Nem emlékeztek ilyenre?:)
    A férjem szokott mosolyogni rajtam, mikor ezeket használom és már mondja is a többit..., skutella, dorkó, stb...

    VálaszTörlés
  3. (szombat)
    Utókornak :
    remélem a tegnapi (08/19) nagy meleget ( kb. +32~33C°) IS, majd az azt követő - 18.40.órai - nagy szélvihart és esőt (+lehűlés) ki-ki szerencsésen túlélte.
    (Pécsi adatok)
    Lassan indulok az "elgurult" cserepeket összeszedni. ill. "kárfelmérést" tartok !

    Más : "jó" volt a Penkala felemlegetése... (Googleben néztem utána)- tegnap nem írtam, elképzelhető, hogy @Aranyosf.- Rotring-ról "álmodott ?"

    VálaszTörlés
  4. na, igen- megint felületes voltam ?-az olvasáskor ? (viszont elmentem megkeresni az itthoni) KOH-I-NOOR Versatil (!)
    fémtestű töltőceruzát !
    (van 2 db. is)
    2,5 mm. vastag irónbéllel.
    és természetesen a végén lecsavarható hegyezővel ! :-)

    VálaszTörlés
  5. Megvan! Rotring.
    Most már tudom miről van szó.
    De régen ejtettem ki ezt a szót...

    VálaszTörlés
  6. Döbbenetesen reális álom, bármikor bármelyikünkkel megtörténhet és meg is történik. Ez van ma...

    VálaszTörlés
  7. Tiffanylda: először nekem is a penkala jutott eszembe, de elbizonytalanodtam, s utána néztem a gugliban, hogy van-e penkala, vagy versatil-e a jó név... Hát a képek között pont olyant találtam, mint az enyém, Versatil névvel - de gyanús nekem, mert mintha a penkala szót is használtuk volna...
    Azért érdekes, hogy igazán jó, ma használatos nevet egyikőtök sem tudott mondani.
    Lehet, hogy egyszerűen csak ceruzának hívják a gyerekek és nem azt a régimódi, fából készült ceruzát értik alatta, amit valójában annak hívnak, hanem ezt az újat.

    VálaszTörlés