2012. május 6., vasárnap

Vernisszázs

Az angyalok ügyében folytatott nyomozás még nem ért véget. Holnapig türelmet kérek. Addig is itt egy kicsi olvasni-való, hogy ne maradjon üresen a mai nap se.

 
Ha ismerted az alábbi jó kis kutakodó helyet, (vagy a szó pontos jelentését, amit én kerestem) akkor továbbléphetsz. Én most fedeztem fel, konkréten a vernisszázs szóra keresve - aminek ugyan nagyjából tudtam a jelentését, de az alább leírtakat viszont nem:
Na, legalább megint okosabb lettem valamivel: 

vernisszázs = festménykiállítás ünnepélyes megnyitója .

Francia szó (vernissage), tkp. ‘firniszelés’ a vernisser (‘firnisszel beken’) igéből, a vernis a késő latin veronix folytatója, amely a mai Bengazi ókori Beroniké nevéből ered, a finom gyantát ugyanis innen importálták a középkorban. A ~ fenti jelentése onnan ered, hogy régebben a festményeket a kiállítás megnyitása előtti este lakk védőréteggel vonták be a festő jelenlétében, aki erre az alkalomra meghívta legszűkebb baráti körét, hogy másoknál előbb láthassák meg a kiállított képeket. Idővel a ~ szó átment a tényleges megnyitóra.


1 megjegyzés:

  1. Nem tudtam,- talán nem is vitatom. (?) Azt viszont nem értem, hogy vajon miért a kiállítás előtti napon firniszeltek ? Vagy ki tudja ?- lehet, hogy régebben egy-egy képet is kiállítottak ?

    VálaszTörlés