1989 április Egyiptom I.

Időnként rámjön a  szekrény-pakolás - aminek vannak előnyei meg hátrányai is. Néha jó, néha meg kevésbé, ha bizonyos dolgok kezembe akadnak.

Most pl. utazásaim naplójába lapoztam bele.

Amióta egyedül utazgatok, minden utamról írtam naplót. Rendkívül sajnálom, hogy a régebbi útjaimról nincs ilyesféle feljegyzésem, kép is kevés. Akkoriban nem volt olyan természetes és könnyű a fotózás, mint manapság… Sajnálom. (Ámbár nem is tudom miért….)

Komolyan mondom, néha kifejezetten fáj, hogy a „dolgaim” szemétbe fognak kerülni…mert hát kinek lenne fontos, mit láttam/gondoltam/éreztem X évtizeddel ezelőtt…

Ahogy átolvastam a naplót és megnéztem a gyengécske fotókat, felelevenedett minden. Ugyanakkor nagyon érdekes, a múlt ködéből felbukkantak apróságok, melyeknek senki más számára nincs, nem lehet jelentősége. Képek, sztorik, melyekről nincs fotó, csak az én fejemben élnek. Írok erről az útról, magam se tudom miért. Csak.

Egyiptom (1989)

A kezdet nem rózsás. Az utasok nagyjából együtt vannak a reptéren, de az idegenvezetőnk még nincs sehol. A TU 154-es ¾ óra késéssel indul, emiatt   nem szállunk le Larnacán (mindegy persze, éjjel  utazunk, úgyse látunk semmit…) A faroknál, a 23 E ülés az enyém.

Akkor még lehetett: bekéretőztem a pilótafülkébe. (Istenem, mennyi „nem normális” dolgot csináltam életemben ! Semmit se bántam meg…) Akkor se, ma se értem, hogy a sok kis műszer, kallantyú és csellentyű között miképp lehet eligazodni és miképp lehet felszállásra kényszeríteni ezekkel egy gépmonstrumot. Kedvesek voltak a pilóták. Hát igen, én meg még elfogadható korban…
Hajnali 2-kor érkezünk Kairóba. A késés miatt nem tudunk azonnal leszállni, körözünk a város fölött. Feledhetetlen. Ez az első képem Kairóról: hatalmas fényes város, hihetetlenül sok zöld fénnyel. Kérdezem, megtudom ahol zöld fény van, ott biztos áll egy mecset. Hát akkor jó sok van itt…

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kair%C3%B3

Fél óra alatt bent vagyunk a Fáraó Hotelnél. Útközben felismerem a vasút előtt II. Ramszesz szobrát – én készültem ! Elolvastam az útikönyvet – ezt a képet is láttam ! 5-kor kerülünk ágyba. Még felhívják a figyelmünket, hogy vizet inni tilos. Lehetőleg fogmosáshoz is ásványvizet használjunk.

2 liter víz, 2 üveg Cola 4,25 egyiptomi Font. 100 dollár 250 egyiptomi Font. (A reptéren váltottam pénzt.)

Elviselhetően meleg az éjszaka, a légkondit be se kapcsoljuk, nyitva a teraszajtó. Ez csak azért baj, mert a szűk utca másik oldalán, egy erkélyen, a második emeleten  egész idő alatt két átkozott pulyka rikoltozott.

A szálló a diplomata negyedben van – én 8-kor  már az utcán vagyok. Fegyveres őrök állnak minden nagyobb épület előtt. Eszméletlen, európai (sőt még magyar!) szemnek is rettenetes kosz. Szemét, szemét, szemét és por. Na ja, ez utóbbira legalább van magyarázat, délelőtt mondják, hogy a sivatag felől fújó szél állandóan ezt a púder-szerű finom port hozza magával.

Kis boltokba kukkolok be, az utcán is sok árus van, ismeretlen és ismerős zöldségekkel. Anya ül a mocskos járdán, s a legnagyobb lelki nyugalommal szoptatja kicsinyét. Veszek egy újságot. SEREB a címe – nem tudom mit jelent.

Íme, a mai napig őrzöm. Mellé tettem azt a kis kártyát, amit a szállóban adtak, mindenki tartsa magánál, ha eltévedünk, ez alapján vissza tudunk jönni. Egy belépő az El Gezira szigeten lévő Kairo torony-kilátóba és egy másik az esti piramisoknál rendezett fényjátékra.

Kilátó torony, mecsetek

Hivatalos program: Citadella, Mohamed Ali mecset, Hasszán szultán mecset. (Közel ezer mecset van Kairóban.) A holtak városára (melyben igen sokan laknak) csak a buszból lehet egy futó pillantást vetni – nem állunk meg. Khan al Khalili bazár – ez leírhatatlan. A pécsi vásárt szorozd meg százzal és akkor kezd picikét hasonlítani….

Másnap voltunk a kilátótoronyban – az idő nagyon poros, vagy nem is tudom milyen, minden homályosan látszik…  Az Egyiptomi múzeumról nem is írok… Erre egy hét is kevés lett volna. 
Azért itt a rosetti kő másolata meg a két kedvenc alakom: Rahotep herceg és felesége:

 

Megnéztük a „Függő templomot”, mely a világ leghíresebb kopt temploma és az ugyancsak kopt Szt. György templomot. Szinte félelmetes sötét van belül,  sehogy se lehetett fotózni…. 

Aztán végre a piramisok !  Nem lehet ezt leírni. Mert milyen szó az, hogy nagy ? Semmitmondó.  Agyonnyom, lehengerel, törpévé tesz,  megfájdul, a nyakad már csak a felfelé nézéstől is. Egyik másik kő akkora, mint egy ház. Később, a Triglavon éreztem ezt a fajta „kicsinységet”. Mi vagyok én ?   Semmi. Porszem, amit elfúj a sivatagi szél, még csak nyomom sem marad. A Kheopsz zárva volt,  a harmadikba a legkisebbe a Műkerinoszba vittek be minket. Meredek deszka lejárat, rajta keresztben lécek, visz le a sötét, dohos, levegőtlen sötétbe. Semmi, de semmi nincs ott lent. Nagy csalódás volt számomra…

(Az alábbi két kép innen:  http://www.omniplan.hu)

Másnap voltunk több kézműves üzemben (?) boltban (?) is, láttam miképp készítik a papiruszt, megnéztük a szőnyegszövő kicsike lányokat (micsoda rabszolgaság a XX. században !).  

Elmentünk egy parfümériába és egy aranyműveshez. Mindenki el akart valamit adni – elég kínos volt, (legalábbis nekem) mert nem nagyon szándékoztam ilyesmiket vásárolni. Végül is egy papirusz-képpel megúsztam ezt a tortúrát. Azt mondják, az idegenvezetők pénzt kapnak, ha csoportokat visznek ilyen helyekre. Akár igaz is lehet. Mellesleg nekünk elég béna magyar idegenvezető  nőnk volt, szerencsére az útikönyvet nem csak elolvastam, hanem magammal is vittem – én többet tudtam, mint az útitársaim, az biztos.

Ezen az estén újra kimentünk  piramisokhoz megnézni a fény- és hangjátékot. Hát ezt elég nehéz lenne leírni. Valami olyan varázsa van, amit szóval visszaadni nehéz – legalábbis engem elvarázsolt. Mert ugye megvilágítja egy reflektor a szfinxet, és az „megszólal”:  „Én ötezer éve látom a napfelkeltét”….És tényleg… Ha valaki ezt nem képes itt és most átérezni, annak hiába mesélném tovább. Nyilván volt, aki „csak” egy szabadtéri előadást látott, én meg a fáraókat. Egyiptomhoz ajánlott olvasmány Boleslaw Prus „A fáraó” de még inkább Mika Waltari "Szinuhe" c. könyve. (Egyik kedvencem)

Közben „kitört” a ramadán, a pulykákat levágták, a harmadik éjjel már aludni is tudtunk. Ebben az évben a ramadán és a kopt keresztények húsvétja egybeesett – ez kissé felbolygatta a várost. Bár állítólag itt az a fajta éjszakai élet, ami nekünk olyan furcsa volt, teljesen természetes. Mintha nappal lenne – nyüzsög a város hajnali 3-kor is….

A közlekedés elképesztő. Vannak ugyan lámpák, de senki sem figyel rájuk.  Annak van elsőbbsége, aki dudál – ezért aztán megállás nélkül harsog a dudaszó. A szállónk előtt - keskeny az utca -  egy busz letépi egy ott parkoló VW lökhárítóját. Épp imaidő van – a kis udvari gyülekezet müezzinje leteszi  a hangszórót, megigazítja a lökhárítót, majd folytatja az imát…..Átkozottul lazák ezek az arabok…(Legalábbis majd negyed századdal ezelőtt azok voltak…)

Az utak mellett sok helyen hatalmas agyagedényben ivóvíz van, az edény füléhez hozzákötve a bögre – bárki ihat, aki szomjas ( és aki mer ebből inni – teszem hozzá….) De vízárusok is járják az utcát, kezükben, hónuk alatt fémkorsó, pohár de náluk már valami kevéske pénzt kell fizetni az italért.