2014. szeptember 7., vasárnap

Pókos - mégis sikerült egy fotóm !!



Nem múlhat el ősz anélkül, hogy ne írjak a pókjaimról. Aki régóta olvas, tán emlékszik, hogy tavaly is kb. ilyentájt számoltam be arról, hogy az előszobai ablakom előtt egy óriási pókmama lakik, s amikor beköltözött a levelek közé még sikerül is lefényképeznem. Gyerekei koranyáron meg is jelentek – állandóan figyeltem őket, ki itt, ki ott szőtte kicsi hálóját. Volt akinek szerencséje volt, s beleakadt egy muslinca, volt akit bekapott tán egy madár, vagy ki tudja hová tűnt. Mindenesetre mostanra 6 nagyobb pókhálót látok, s ezek közül egyet pontosan ott, ahol tavaly a mamájuk is lakott. Állandóan figyelem, mi több, lecsapott legyekkel etetem őket. Kétségtelen az ablak előtt lévő a kedvenc, ő kapta a legtöbbet, ami meg is látszik rajtam, hiszen ő lett a leghatalmasabb.

Van egy szokásom: késő este, mielőtt lefekszem és kora hajnalban, amikor ébredek, kinyitom az előszobaajtót, kinézek/kiszimatolok. Este inkább nézek, leesem a csillagokat, reggel inkább beleszippantok a friss levegőbe, mert ekkor érzem tisztának, a hegyihez icipicit hasonlónak, ami mindig megmelengeti a szívemet.

Tegnap, az esti kikukkantásnál csak a borult eget láttam, s eszembe jutott, megnézem pókanyót. És mit látok ? Életemben ilyent még soha….(eredetiben) És annyira, de annyira sajnálom, hogy ilyesmit nem tudok lefilmezni, de még csak fotózni se….

Szóval az 50 cm átmérőjű hatalmas háló közepén ül a szép duci pókhölgy, nyugisan. A háló szélén, a póktól kb. 30 cm-re ott ficereg egy másik, egy jóval kisebb, karcsúbb, és ritmikusan rázogatja lábával a hálót. Mivel láttam már pókos filmeket, azonnal tudtam ez a „bejelentkezés” pókéknél, felhívás a táncra. A pasi rezegtet a lábával, a hölgy vagy elfogadja, vagy se. Szegény pókfiú hosszasan, többször is próbálkozott – eredmény nélkül. A nagyságosasszony meg se rezzent. Úgy a tízediknél egyszer csak dobbantott egyet a  hölgy a lábával – amitől a kis pasi ijedten hátrálni kezdett. Aztán újra, előre ! Újabb rezegtetés…eredménytelenül…És akkor elege lehetett az asszonyságnak a szórakozásból: újabb láb-dobbantás és a pasi leesett a levelek közé.

Hát én ilyent  „élőben” még nem láttam. Azt tudtam, hogy  a hímeknek sok esetben óvatosnak kell lenniük, mert többnyire a pókhölgy, a boldog együttlét után meg is eszi kedvesét, és azt is láttam (filmen) már, hogy közeledésüket a hálórezegtetésével adják a kinézett nőszemély tudtára – no de mindezt eredetiben látni – hát el kell mondjam, életre szóló élmény volt.
Miután a kis pókpasi leesett, én is bementem, nem kukkoltam tovább az eseményeket. Reggel a nagyságos asszony hálója teljesen ép, szép volt, semmi dulakodás-nyom nem látszott rajta, viszont pókné valahová elbújt kipihenni a fáradalmait, az éjszakai izgalmakat.
Sajnos a másik hálók is most reggel üresek, - gondolom alszanak a lakók. Mindössze egyben volt bent a tulaj, lefényképeztem. „Szokás szerint” a hasukat mutatják kifelé – én nem tudom miért van ez,  hogy még csak véletlenül se tudok róluk egy szép, keresztes-hátú fotót készíteni.
Mindegy persze – mert a kép csak bizonyításnak kellett volna – nektek. Én naponta látom őket. És örülök nekik, meg a szerencsémnek, hogy bár picurka a kertem, de tele van varázslattal. És ami a legfontosabb, meg is látom ezeket. Sőt. Örülni tudok nekik.

Ezekről a 250 millió éve a Földön élő kicsi lényekről itt olvashatsz részletesen, sok érdekességet: http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%B3kok

 
A pókhölgy

A pók úrfi

Ezek pedig az én (fentiekhez képest) kicsit szégyellnivaló, de saját képeim:

Talán itt érzékelhető a levelekhez mérten a háló nagysága (50 cm átmérőjű)
Ez az egy volt ma reggel a helyén

Így hallgattassék meg minden kérésem ! Délutánra előmásztak a történet szereplői. Jó, nem olyan profi képek, mint a fenti első kettő, no de ezek az enyémek !!! (A képek is meg a pókok is !) És nagyon büszke vagyok rájuk!


A hölgy - sajnos csak "hasi nézetben"

Pókúr megmutatta a hátát ....


 Nnnnna  nagy az én örömöm, hát csak csak sikerült !  :-)  :-)  :-)

3 megjegyzés:

  1. Hatalmas egy pókhálót őrzöl abban a sarokban, örülhet pókasszony a jó kosztnak és kvártélynak.
    Az utolsó 5 mondatod a lényeg. :-)

    VálaszTörlés
  2. Eléggé érdekes, hogy eső is esett,volt szél is,- hagyján,- de az idén többször is "szúnyoggyérítés"...és én is egyre több pókhálót látok a ház körül.
    Szerencsére csak kisebbeket.
    Viszont nem tudtam,- vannak védett pókok is. ( kies hazánkban) Meglepett (?) a vadonleso.hu weboldalon pókokat
    (észlelési hely) nem gyűjtenek.

    VálaszTörlés
  3. Kimaradt : "szúnyoggyérítés" ... mert tele volt a net (facebook) siránkozással, hogy a permetszertől hullottak a madarak,meg pusztultak a bogarak...és stb. Úgy látszik a pók nem ?

    VálaszTörlés