2016. szeptember 7., szerda

Két vadvirág csokor Tóth Árpád verssel

Alig egy hét különbséggel szedtem a két csokrot, az elsőt a Gyükésben, a másodikat Árpád tetőn.
 Ugye  gyönyörűek ?? 
És egy ugyancsak gyönyörű, fájdalmasan elgondolkodtató verset is csatolok hozzá...



                           
TÓTH ÁRPÁD:     ELÉGIA EGY REKETTYEBOKORHOZ


Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,
S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja
A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.
S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz
Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,
Vihar már nékik az, váratlan sodru vész, 

S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.

Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag
Nyárvégi délután nyugalmas kék legén,
Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat
A lomha óriás, hisz oly borús szegény.
Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor
Bányáiból a bú vihedere kereng fel,
Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomor 

Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember!

Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok
S a sűrű napsugár forró arany verése
Gond nélkül gazdagúló mélyetekig csorog,
Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése;
Ti súlyos, drága gyöngyként a hajnal harmatát
Gyüjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után,
Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát
Az öntudat nem űz, a konok kapitány.


Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét
A kínok vasszöge szorítja össze testté,
S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,
Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,
Bár fájó szögeit már a létentúli lét
Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:
A néma szirteken békén omolni szét
S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.


És hát a többiek?... a testvér-emberek,
E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák,
Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek
Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák, -
Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetve
Mily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:
Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se,
Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé.


Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon
Csak miriád virág szelíd sajkája leng:
Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,
Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,
Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!
S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka,
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.





6 megjegyzés:

  1. szépek....."Nyárvégi délután nyugalmas kék legén,...."

    VálaszTörlés
  2. Most őszintén, ha ránézünk, nem azt látjuk, hogy milyen csodás egy egyszerű vadvirág csokor???

    VálaszTörlés
  3. Szép..és főleg mert sárga színű is van benne...

    VálaszTörlés
  4. Úgy szeretem, amikor egybecsengőnek érzek/találok egy képet, bizonyos verssorokkal. Nagyképűen azt mondhatnám, olyan, mintha én írtam volna, vagy olyan, mintha a költő akkor és ott velem/mellettem lett volna. Rokon-érzések-hangulatok. Szépek.
    És - bár szeretem a kertészeti, nemesített virágokat is - de a szívemhez mégiscsak az erdei/mezei vadvirágok állnak közelebb.

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű csokrokat szedtél. Az idén én csak fűféléket szedtem csokorba, hogy télen is legyen valami a vázáimban.

    VálaszTörlés