2017. április 11., kedd

Fehér madarak



Azt mondja a barátnőm: „Képzeld tegnap láttam egy teljesen hófehér madarat az út szélén ugrándozni… Nem tudom mi lehetett….”

Nem is én lennék, ha azonnal rá nem buktam volna a témára – mert hát mi is lehet Pécsett egy hófehér madár ? Hogy kerülhetett ide ?

Persze azt tudom, hogy van fehér papagáj, meg a fehér sirály, meg a fehér galamb – na de a barátnőm azt mondta, hogy ezek közül egyik sem volt….
És akkor tessék, ezeket találtam:


Fehér (albínó) feketerigó
http://otthonikedvenc.hu/madar/2015/01/03/feher-feketerigo.html :  A feketerigó megszokott látvány. Nem véletlenül feketerigó a neve, de ha fehér színben látjuk, akkor már nagyon meglepő. Egy morvaországi parkban éppen arra sétálók figyeltek fel az albínó madárra. Annyira ritka és olyan feltűnő volt, hogy befogták és menhelyre szállították. A menhely dolgozói sem láttam még fehér feketerigót, így megkülönböztetett figyelem övezi a madarat. Egy szakértő azt is elmondta, hogy albínó feketerigóból csak körülbelül egy tucatnyi élhet Európában. Azon túl, hogy nagyon különleges és ritka, legalább ennyire sérülékeny is az albínó madár, hiszen a többi madár számára a fehér szín azt mutatja, hogy gyenge, nem életrevaló, ezért támadhatják. Ezen kívül könnyebb prédája lehet a ragadozóknak is.


Fehér (albínó) partifecske
http://zeus.nyf.hu/~szept/partifecske/albino2002.htm Hófehér, albínó partifecskét figyeltünk meg és gyűrűztünk meg a Tiszán, Szabolcs térségében…17. éve folyó partifecske kutatásunk során, amely a globális klímaváltozásnak a vonuló madarakra gyakorolt hatását vizsgálja, ez a harmadik alkalom 1998 és 2000 után, amikor albínó partifecskét figyeltünk és gyűrűztünk. Mindhárom alkalommal ugyanazon, a Tisza Szabolcs-Rakamaz között fészkelő állománya esetében találtuk meg a fiatal albínó madarakat. Valószínű, hogy ezen állományon belül az átlagostól lényegesen nagyobb gyakoriságú lehet az albinizmust okozó genetikai elváltozás. 2000-ben és az idén is mód nyílt az albínó madár fészkének azonosítására, amelyben a fiatal madár testvérei normális színezetűek voltak, akárcsak a szüleik.
  



És akkor még van a nagy őrgébics v. bábaszarka, őrgébics, szarka gábos, szarka bujtorján, szarkatépő, töki szarka:
ez rigó nagyságú (24 cm) gébicsféle, mely nálunk ritkán fészkel, de télen gyakori vendég. Észak-Amerika északi részein, Észak-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában is előfordul.
Nagyon hasonlít a tövisszúró gébicsre, ám itt a hát szürke, a szárny fekete. Az utóbbin fehér rajzolatok is mutatkoznak.
A verébalakúak között az egyedüli "ragadozó". Kis mókusokat, kígyókat is leüt. Ilyenkor az erőteljes lábát is használja.
Rendszerint távírópóznán, fák hegyén választ magának "őrhelyet". A farkát gyakran terpeszti, v. billegeti.
A hangja erőteljes srek-srek kiáltás, esetleg a szarkáéhoz hasonló cserregés.
Ritkás erdőszéleken mutatkozik, de csak akkor, amikor a kis őrgébics már elvonult.
Védett, az eszmei értéke: 50 000 Ft.

Ez azért került be ide, mert az első képen szinte teljesen fehérnek látszik, de aztán a másodikon kiderül, hogy ez nem teljesen hófehér madár - de hát maradjon már, ha egyszer kikerestem, itt, a fura fehér madarak között, mert én még ilyent (se) láttam.

Mindig tanul az ember....

14 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Én ilyenekről még sosem hallottam, élvezem az efféle "felfedezéseket".

      Törlés
  2. Nahát, ez nagyon érdekes! Nekem a fehér feketerigó tetszik igazán. Azt tudtam, hogy mutáns fajai is vannak, egyszer én is fotóztam egyet. Pöttyös, foltos a tollazata, nem teljesen fekete. Na, de fehér... :-O
    A sor végéről már csak a fehér holló hiányzik.. :-)

    VálaszTörlés
  3. Tegnap voltunk a tónál és kb. 4-5 hófehér galambból álló csapatot láttam. Télen eltűnnek, de tavasszal mindig előkerülnek.
    PZs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valami okból (én nem tudom miért) pl. a galambok között azért gyakrabban látni fehéret. Talán a tenyésztettekből tovább-szaporodottak és most már vadon élnek ? Nem tudom. Az viszont érdekes, hogy azt írod, eltűnnek télen.
      https://hu.wikipedia.org/wiki/Galambf%C3%A9l%C3%A9k
      Itt sok érdekesség van róluk.
      Pl.én nem tudtam, hogy a galambok tejjel táplálják a kicsinyeiket...

      Törlés
  4. Én fehér feketerigót láttam tegnap Gyöngyösön .
    Mire elővettem a telefont hogy lefotózzam , már elrepült . Kettő méterre volt tőllem .
    Nagyon meglepett , mert még nem láttam hasonló madarat .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy te is megerősíted, van fehér feketerigó. Annak is örülök, hogy a blogra bukkantál és írtál ! :-)

      Törlés
  5. El kell keserítselek .
    Most beszéltem egy madár "guruval" .
    Arra a következtetésre jutottunk .
    Ez nem lehetett rigó .
    Mert amit láttam , az kicsi , vékony madár volt . Mint egy emberes hüvejk ujj !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-( Akkor mégis mi lehetett ? Volt a madarásznak tippje ? Elképzelni nem tudom. Nem lehet, hogy fióka volt ? Mondjuk fehér rigó, vagy fecske fióka ? Egyáltalán, Magyarországon láttad ? Vagy Európában ? https://pixabay.com/hu/images/search/feh%C3%A9r%20madarak/ ha lesz kis időm, itt majd még keresgélek, de 6000 kép van fent, ennyi időm momentán nincs :-)

      Törlés
  6. Lehet hogy fecske , cinke , vagy hasonló karcsú madár lehetett .
    Kb. 150-200 méteren keresztül tudtam követni az alacsony 1.5-2 méter magas repülését.
    Magyanország, Hevesmegye , Gyöngyös város szélén láttam .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha alacsonyan repült, akkor talán mégiscsak inkább fióka lehetett... Vagy hát ki tudja..mindenesetre köszönöm az érdekes infókat.

      Törlés