2017. augusztus 21., hétfő

Mi van a könyvekben ?





JANIKOVSZKY ÉVA: Mi van a könyvekben?

"Ezen törtem a fejemet, amíg ott kuporogtam három-négy éves koromban nagyszüleim boltjában egy kis sámlin. A pénztárban nagymamám ült, a pult mögött anyám várta a vevőket. Mögötte mennyezetig érő könyvespolcok, és egy nagy létra, amely két kampóval egy vasrúdra függesztve siklott jobbra-balra, hogy elérhetők legyenek a legfelső polcon sorakozó könyvek is.

Ne gondoljátok, hogy unatkoztam! Ha bejött egy vevő a boltba, azt próbáltam kitalálni, hogy vajon az alsó polcokról kér-e könyvet, vagy a magasban lévők érdeklik. Az én fiatal, fürge, okos anyukám minden könyvnek tudta a helyét, s ha kellett, felmászott a létrára, hogy lehozza a kék, vörös, lila kötésű könyvet a legfelső polcról is, és a vevő elé tegye. Büszke voltam anyámra, és egyre jobban izgatott, hogy mi lehet a könyvekben? Hiszen az alsó sorokban is voltak kék, vörös, lila kötésű könyvek, tele apró fekete betűkkel. Szép színes rajzok, mint az én könyveimben, pedig egyikben sem voltak !

Otthon nálunk mindenki olvasott. Anyám is, apám is, nagyszüleim is. Ahogy elnéztem az arcukat, amint a könyv fölé hajolva hol elmosolyodnak, hol elkomorodnak, hol meg feszült izgalommal lapoznak egyet, azon gondolkoztam: hol járnak? Meg se hallják, ha szólok hozzájuk, s ha végre rám figyelnek, mintha visszajöttek volna valahonnan. Miért nem visznek engem is magukkal? Mi van a könyvekben, mi az a titok, amit nem osztanak meg velem? Aztán megtanultam olvasni. És megtudtam, mi a könyvek titka. Az, hogy minden bennük van. Nemcsak a tündérek, a manók, királykisasszonyok, a gonosz boszorkányok, hanem én is meg te is, örömeinkkel, gondjainkkal, vágyainkkal, bánatunkkal, benne van a jó meg a rossz, az igaz és a hamis, a természet, a világmindenség; ez mind, mind elfér a könyvekben.  
Nyisd ki a könyvet! Megosztja veled minden titkát."

(Zárójelben: nem csak világ változik. Én is, nem is kissé. Valaha el nem tudtam volna képzelni napot, hogy ne vegyek könyvet a kezembe. Mostanában sokkal kevesebbet olvasok. Néhány okát tudom: pl. lelassultam, s az "élethez" több időre van szükségem. De valahogy a türelmem is kevesebb, válogatósabb is lettem és talán(?) már nem is vagyok annyira kíváncsi.
Nem, nem, nem tagadom le, hogy tévézni és gépezni "könnyebb", mint olvasni, nyilván ez is belejátszik a dologba. Érdekes módon mostanság verseket "kívánok" olvasni. Régi rímek jutnak eszembe és akkor megkeresem őket.
És voltatok már úgy, hogy kezetekbe vettetek egy könyvet, olvasni kezdtétek és arról, amit olvastok eszetekbe jutott valami, valami réges-régi dolog, aztán egyszer csak azt vettétek észre, hogy a könyv az öletekben, ti pedig a múltba merengve, a semmibe néztek és a múltat látjátok ?)



8 megjegyzés:

  1. Ez nagyon szép volt. Én máig sokat olvasok,a gépen nem igazán szeretem a hosszabb szövegeket. Világéletemben a társaim voltak a könyvek. S sokáig nagyon igyekeztem, hogy minnél több embert, kicsit és nagyot híveikké tegyem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gépen "olvasni" (értsd: irodalmat) nem szoktam. De annyi érdekesség, megismerni- sőt nézni-való, eddig sosem látott-hallott dolog van itt, hogy nem győzöm idővel. Ezen kívül azt hiszem, (de lehet, hogy ez csak az én bugyuta gondolatom) - gépen olvasni könnyebb, mint könyvből. Magam sem tudom, miért érzem ezt, de ezt érzem.

      Törlés
    2. A gépen való olvasáskor : (igaz,régebben is ajánlottam már ) egy felmérés (?) szerint ez történik. > Hogyan olvasunk weben ? (Googleba írva)

      Törlés
    3. http://mipszi.hu/cikk/090908-hogyan-olvasunk-weben
      Elolvastam. Szerintem igaza van.

      Törlés
  2. Ami azt illeti (szerintem) az átlagosnál többet olvasok. Nem először tapasztalom - pedig döntő többségében 2016 és 2017-es kiadású könyveket olvasok, - ( újakat)hogy' azt tapasztalom : mintha én már ehhez hasonló témájú könyve(ke)t olvastam volna. Mellesleg nem tudom, mennyire igaz ? Állítólag "... az emberiségnek hat, mások szerint huszonegy alaptörténete van." - mindent megírtak már...( Írta Darvasi László ( Szív Ernő "álnéven") - ( Szív Ernő : Az irodalom ellenségei c. könyvében.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg arra jöttem rá, hogy bizonyos könyvekre - pedig anno a kedvenceim voltak - szinte egyáltalán nem emlékszem, ha most kézbe-venném, "újként" olvashatnám.

      Törlés
  3. Szép történet, szép gondolatok!!! Gépről nem szeretek olvasni, max. blogokat, rövidebb írásokat. De egy hosszú témát taglaló, történetet elmesélő dologhoz be kell kuckóznom, szükségeltetik a papír illata, felülete, sercegése. Úgy tudok oda eljutni, ahová a felmenőid is eljutottak. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy írtam fentebb, én se vagyok képes regényt olvasni a gépen.Mindenfélét olvasok, még verseket is, de hosszú anyagokat, írásokat nem. Csak azt nem nagyon értem, mitől változtam én meg ennyire, hogy nem "kívánom" a könyvből hosszas olvasást ? A gép az oka ? Gyanítom....

      Törlés