2017. október 6., péntek

Angster napok Pécsett



Ez évben lett 150 éve, hogy  megalakul Pécsett az Angster orgonagyár.
A gyár utolsó két vezetője Angster József (1917-2012) és Angster Imre (1916-1990)  épp 100 évesek lennének.
A gyáralapító Angster József (1834-1918) majdnem 100 éve halt meg.
A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra, a hajdani Angster gyár pécsi utódcége 25 éve jött létre, ők  szoros kapcsolatban álltak Angster Józseffel.

Ezek az évfordulók  adtak okot arra, hogy több részletben emlékezzünk a családra, a gyárra. Az évfordulókkal kapcsolatos rendezvények egy része már lezajlott: az Angster Életrajza (naplója)  és Tolvaly Ferenc: Égi zene című könyveknek bemutatója  már megtörtént. Ez utóbbira a Pius templomban került sor, s ezen a rendezvényen Varnus Xavér orgonált.
Ha minden igaz, végre bejutok ide....

http://angstermuzeum.hu/  címen az „Angster 150” teljes (még hátralévő) programja olvasható. Ebből az október 8. vasárnapi programot másoltam ide, csalogatónak, mert – érzésem szerint érdekes, értékes séta lesz s nem biztos, hogy minden érdeklődőhöz eljutott a híre. Ugyanez a program – kicsit megváltozott sorrendben - okt.20-án is látható lesz.

Innen indul a séta vasárnap....
 
Most vasárnap este 18 órakor  az Apolló moziban vetítik a „Volt egyszer egy orgonagyár” c. filmet, ill. 19 órakor esti orgonakoncert lesz a Széchenyi téren.

Ha minden a terveim szerint sikerül, fényképes beszámolóval fogok jelentkezni a vasárnapi sétáról…..
 

6 megjegyzés:

  1. Ezt a szépséges emlékművet már mutattad, megjegyeztem. Nagyon különleges.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép is, érdekes is, mert mesélni és muzsikálni is tud. Itt lesz holnap a találkozó reggel, innen indulunk bejárni a család történetének útját.

      Törlés
  2. Érdekes program, kár hogy messze vvagyok.Xavért régen hallottam játszani-.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos vagyok benne, hogy érdekes lesz, s megtudunk olyan dolgokat is, melyekről a nagyközönség eddig tán nem is tudott, ill. bejutunk a volt orgonagyárba - amire én nagyon kíváncsi vagyok. Évtizedek óta még a család tagjait sem engedték be - önkormányzati "felségterület"....

      Törlés
  3. Na, ezért jó, hogy vagy nekünk!Többek között...:) Köszönöm, hogy megosztottad ezt az infót, ugyan nem tudok elmenni, talán legközelebb. Nagyon várom a részletes beszámolódat!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom - de ha elolvastad a programot, biztos láttad, ezt a holnapit megismétlik 20-án is. Akkor se tudsz eljönni ?
      Én mindenképp beszámolók róla.

      Törlés